99,9% -os Természetes ÖKO-BIO
                       mert talán 100% nincs is!?

      Skype:poppey1965 
MENÜ
A gránátalmalé javíthat a vesebetegek állapotán
 
 
Kategória: Urológia, Zöldség-gyümölcs
 
A gránátalmalé erősen antioxidáns hatású, és emiatt szinte minden betegség kezelésére ajánlják, a ráktól a szívbajokig. Izraeli kutatók az amerikai vesegyógyászok idei tudományos ülésén ismertették eredményeiket, amelyek szerint ez a gyümölcslé jelentősen javítja a művese kezelésre szoruló betegek állapotát is.

Az izraeli Nyugat-Galileai Kórház szakemberei Baty Kristal vezetésével 101 vesebeteget vizsgáltak. Két csoportra osztották őket: az egyikkel fél pohárnyit itattak a gránátalma levéből, amikor a világszerte szokásos módon hetenként háromszor eljutottak a művese kezelésre. A másik csoport hasonló színű, de gránátalmát nem tartalmazó folyadékot fogyasztott.

 

Veseműködés

 

Egy év elteltével megállapították, hogy a gránátalmalé fogyasztása kedvezően befolyásolta a laboratóriumi leleteket, ráadásul ezek a betegek ritkábban szorultak kórházi felvételre, ritkábban kaptak fertőzést, ami az ilyen betegek számára a legnagyobb veszély.

"Azt találtuk, hogy a fertőzés miatti kórházba kerülések száma minimum 40 százalékkal csökkent... A gránátalmalé a különféle termékek körében a legmagasabb mértékben tartalmaz polifenolokat. Sokkal nagyobb mennyiségben, mint például a vörösbor" - idézte Kristal előadását az amerikai urológiai társaság hírlevele.

Az antioxidánsok a sejteket érő oxidatív stressz ellen lépnek fel azáltal, hogy megelőzik a töltéssel bíró, a sejteket károsító szabadgyökök elszaporodását. Utóbbiak szabályszerűen "bombázzák" a hemodialízis kezelés alatt álló vesebetegeket, amikor a dialízisgép segítségével vérüket egy mesterséges szűrőrendszeren átáramoltatják, majd visszajuttatják a beteg keringésébe. Ezért többlet antioxidáns védelem nélkül a vesebetegek rendkívül hajlamosak a gyulladásokra és más betegségekre. Étrendjük gránátalmalével való kiegészítése lehetővé teszi a káros szabadgyökök rendszeres kisöprését szervezetükből természetes módon - olvasható a naturalnews.com honlapon.Animáció: HáziPatika.com

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Asztali nézet